Weisz Ildikó
Szerepek

Weisz Ildikó - színésznő

Piroska és a farkas szereplő

 

Ludas Matyi szereplő

Ördöghegy Rendezőasszisztens

 

Hogy kell bánni a férfiakkal? szereplő

 

Csongor és Tünde szereplő

 

 

A vágy villamosa szereplő

 


 
Főnix Színház
 

Főnix Színházi Műhely

A FŐNIX Műhelyt 1998-ban, szabadúszó színészként alapítottam, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megpróbáljak a színpadra „visszacsempészni” valamit, ami az utóbbi években egyre ritkábban hallható: a vox humana, az őszinte emberi – színészi – hang semmivel sem pótolható erejét és varázsát.

 

A Művészeti Műhely most fordulóponthoz érkezett: kialakult egy működő struktúra, emberséggel, a művészetbe vetett hittel, egymás kezét fogó kezünk erejével megalapoztuk jövőnket. Sorsunk most a minőségen múlik: a nevelés és az alkotás művészi minőségén.

 

A Műhely nem mond le a közönség szórakoztatásának kötelességéről, ugyanakkor nem feledkezhet meg a színház nevelő hatásának felelősségéről sem. Előadásaink közérthetősége éppúgy alapfeltétel, mint az őszinte színészi játék, a hittel, szívből jövő okos szó és gondolat.

 

Ennek jegyében működik a FŐNIX Színházi Műhelye és jött létre a Drámastúdió, a Műhely színiiskolája.

 

A magyar színház kétszáz éves hagyománya, hogy színészközpontú: a színész nem puszta előadó, saját sorsát, életét viszi a színpadra, s emberségével felel minden szerepért. Ez a hagyomány nem szakadhat meg divatirányzatok rohamától.

   

Bicskei Kiss László

 

2.1 DRÁMASTÚDIÓ

Diagnózis

  

            A színész szakmai felsőfokú képzése a Színház- és Filmművészeti Egyetemen történik. A középfokú képzés művészeti szakközépiskolákban zajlik. A jogszabályi előírások szerint a nem felsőfokú színészi minősítéshez 3 év színházi gyakorlat, valamint szakmai és elméleti vizsgák megtétele szükséges. Jóllehet a művészeti szakközépiskolák kötelező heti 40 órában adnak képzést, és gyakran a hároméves gyakorlat megszerzése nélkül is színészi minősítéshez juttatják növendékeiket, sok tehetséges fiatal munkája, vagy tanulmányi elfoglaltsága miatt nem tudja vállalni ezt a kötöttséget.

 

 2.2.     Helyzet

 

             Az iskola kezdettől fogva állandó működési hely és külső támogatás nélkül, bérlőként működik különböző oktatási és művelődési intézményekben.

 

            A Drámastúdió jelenleg 10 és 26 év közötti színinövendékek nevelésével foglalkozik, három korosztályban: a 10-14 évesek, a 14-18 év közöttiek, és a felnőttek tanulják a színészmesterséget.

  

            A felső tagozatosoknál a fő cél a képességfejlesztés, valamint játékos ismerkedés a színészmesterség tanulásának elengedhetetlen velejáróival: a mozgási- és hangi tárgyak követelményeivel.

  

            A középiskolás korúak a drámapedagógia és az amatőrszínjátszás eszköztárát használva közelítenek a színészmesterséghez. Tanulmányaiknak – életkorukból fakadóan – meg kell őrizni a diákszínjátszás könnyedségét, ugyanakkor tanáraik szakmai felkészültsége biztosítja, hogy pályaválasztáskor illúziók nélkül, konkrét színész-színjátékosi ismeretek és felkészültség birtokában dönthessenek arról, hivatásként választják-e a színészi pályát.

 

2.2.1.       Színésznevelés

 

            A felnőtt színésznevelés három éves formában történik.

Általános mozgáskészségfejlesztés, akrobatika, vívás, pantomim, színpadi mozgás, ének, hangképzés, beszédtechnika, művészi beszéd, elméleti órák egészítik ki a színészmesterség-órákat.

 

            A 10-14 év közöttiek heti 4,

            a 14-18 évesek heti 7,

            a felnőttek heti 10 órában tanulják a fenti tárgyakat.

 

2.2.2.       A tanári kar

 

            A tanári kar magasan képzett, a színházzal különböző formában foglalkozó szakemberekből áll.

 

  FILMES MŰHELY

 Diagnózis

 

             A magyarországi filmszínészképzés felsőfokú szinten a Színház- és Filmművészeti Egyetemen működik, ahol a színész és a filmrendező szak hallgatóinak közös munkájából a jövő színészei valódi filmes tapasztalatokra tehetnek szert.

 

 

            A filmszínészképzés egyéb területein káosz és fejetlenség uralkodik. Az iskolák jó része vagy soha nem teljesülő ígéretekkel csábít növendékeket, vagy mindenfajta szakmai előképzettség, háttér nélkül kiajánlja hallgatóit reklámügynökségeknek, így mind a szakmai tudás, mind a művészi tartalom háttérbe szorul. Az egyetemi képzésből kimaradó, de tehetséges fiatalok nagy többsége lehetőséghez sem jut ily módon.

 

 

            A FŐNIX Filmes Műhely a filmszínészképzésben keletkező hiányt kívánja betölteni.

 

A 2002-2003-as tanévben elindult az első filmes mesterségkurzus. Az első lépcső ismerkedés jellegű volt: 19 növendék részvételével 3x4 órás előtanulmányt követően, 2x4 órában került leforgatásra a „Rundó” című kurzusfilm, amely a 2003-as „Menekülés a rövidfilmbe” fesztiválon kerül bemutatásra első ízben.

 

 

            A növendékek munkáját a Művészeti Műhely alkotóközössége által létrehozott forgatókönyv, valamint Bicskei Kiss László rendezői és Lőwy Gábor operatőri munkája segítette.

 

 

            Az év folyamán Lőwy Gábor indonéz expedícióját követően elkészült az Édes sósvíz! című „természetes játékfilm”, mely ezidáig a San Sebastian-i és a Római Filmfesztiválokon a zsűri különdíját, az Antibes-i Filmfesztiválon a zsűri humor kategóriájú különdíját nyerte el.

 

 

            A második indonéz expedícióról – melyet már az UNESCO, az Antenna Hungária, a KLM, a British Airways, és a Merpati Nusantara Airlines is érdemesnek tartott szervezeti hátterével való támogatására - készült film munkálatai folynak, a bemutató várható időpontja: 2003. október.

 

 

            A 2002-2003-as tanévben megjelentek a Filmes Műhely munkájának első eredményei: az év folyamán létrejött produkciók (Édes sósvíz!, Altató) bemutatásra kerültek

  • Toldi, Uránia filmszínházak
  • Millenáris Park
  • Tengeri só klub (ELTE)
  • Francia intézet
  • Sziget Fesztivál
  • MTV 2

            

Egy végzős növendék Tímár Péter készülő játékfilmjében kapott szerepet, az első évfolyam egyik növendéke a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező szakos hallgatójának a vizsgafilmjében játszik, az egyik középiskolás növendék pedig kereskedelmi jellegű filmen látható.

 

4.3.         Tervek

  

            Az egyetemi képzésből kimaradó, de tehetséges fiatalok nagy többsége lehetőséghez sem jut. A Filmes Műhely a filmszínészképzésben keletkező hiányt kívánja betölteni.

 

 

            A 2002-2003-ban elindított Műhely a következő tanévben magasabb óraszámmal a következő célokat tűzte ki:

 

  • önálló kurzusként a drámastúdióval együttműködve lehetőséget teremteni a növendékeknek a színészmesterség filmművészeti vonatkozásaiba való betekintésre
  • a filmkészítés folyamatában elmélyedni vágyó növendékek számára biztosítani a továbblépés lehetőségét
  • egyes színészügynökségek munkájának felhasználásával játékfilm-szerepek megszerzése
  • önálló produkciók létrehozását kezdeményezni, és segíteni azok kivitelezését technikai és szakértői háttérrel
  • az elkészült filmek kiadása és értékesítése DVD-n és videokazettán, illetve bemutatása a médiákban
  • olyan demo-film készítése, mely a Művészeti Műhely munkáját mutatja be, bepillantást adva mindhárom tagozat munkájába, s amely a médiákban méltó módon látja el a Művészeti Műhely népszerűsítésének feladatát
  • a Színházi Műhely erre alkalmas színpadi munkáinak filmes adaptációja

 

 

4.3.1.         2003-2005-ös filmkészítési tervezet

(Részletes költségvetést lásd a gazdasági mellékletben)

 

 

4.3.1.1.         Etno-filmek

 

Adonara - a gyilkos sziget

 

            Az említett sziget az 1950-es évekig hírhedt volt a két bennszülött klán folyamatos "torzsalkodása" okán. A gyilkosságok sokszor kannibalizmussal keveredtek - a legmélyebb megalázás kinyilvánításaként.  Filmünk az erről szóló mendemondáknak ered a nyomába, élő szemtanúkat keresve.

 

 

Titokzatos rézdobok

 

            Alor Pest nagyságú sziget 50 törzzsel, 50 különböző nyelvvel... És a titokzatos rézdobokkal, egy távoli, soha sem hallott kultúra maradványaival. A buddhista szertartási eszközök az animista falvakban kiemelt tiszteletet kapnak, nincs ünnep, rituálé nélkülük. Sőt a Moko dobokat akkora becsben tartják a sziget őslakosai, hogy miattuk számos klánháborút vívtak egymással még a közelmúltban is…

 

 

Pantar, az izzó sziget

 

             Sirung, a környék legaktívabb vulkánja, Pantaron füstölög, izzásban tartva az egész szigetet.  Annak, aki erre a földre teszi a lábát, vigyáznia kell, nehogy a folyton fortyogó lávafolyam valamelyikébe lépjen bele. A természet őserőinek tombolása ellenére, élnek itt is emberek. Vajon kik ők?  Hogyan élnek? Milyen körülmények közt? Mi tartja őket a szigeten, a folyamatos életveszély ellenére?

 

 

Lewoleba gyöngyhalászai

 

            Lewoleba, Lembata sziget "fővárosa", Tengerparti „városnegyedében” egy 600-800 lélekszámú bajo – tengeri-cigány - közösség kutat gyöngyök után. A háttérben vészjóslóan füstöl az Ile Api - a Tűzhegy. Pár évtizede még hajóikon laktak a gyöngyhalászok, ma már cölöpökre rögzítve állnak „hajóik”... fél lábbal a vízben. Mosolygós arcok, fullasztó halszag, víz alatti képsorok… igazi idill!

 


 

  „Mindannyian indiánok voltunk”

 

            A színhely Peru, az Andok vidéke. Szereplők az őslakók – az indiánok –, és mi, magyar etno-zenészek, akik keresik az együtt létezés – együtt zenélés lehetőségét, a rítusokba való beavatást, hiszen magunk is „mindannyian indiánok voltunk”…

A film a közismert Besh-o-drom zenekar tagjainak perui látogatásáról számol be, Wenders: Buena Vista Social Club című filmjének hangulatát idézve. A közös örömzene ihlette anyagból külön album készül. Tervezett bemutató 2004 Sziget Fesztivál.

 

 

Pokol az édenben

A U.S.A.T. Liberty korallkertje

 

            A film egy történelmi eseménnyel indul: 1942. január 11-én Japán hadat üzen Hollandiának, elfoglalja Samoa kikötőjét, és nagy erőkkel megindul Nyugat felé.

A Liberty Glo Darwinból fut ki január 5-én, hogy holland állások erősítésére fegyverutánpótlást juttasson el Javára.

Január 11-én hajnalban torpedótalálat éri Lomboknál. A közelben tartózkodó két romboló Bali keleti partjához vontatja, ahol kiürítik. A háború után sokáig húzódik a roncs elvontatásának a megszervezése. A végső szó a természeté: 1968-ban kitör az Agung vulkán.

            A rázkódásoktól a Liberty féloldalra dől, teljesen víz alá kerül, és a forró láva örökre a mélység rabságába zárja…

            Ma már a hajó koralltelepek otthona, a raktérben fűrészes sügér rejtőzik, a WC fülkében horgászhalak villognak a sötétben. A ritka pigmee csikóhal – valószínűleg az élővilág legkisebb gerincese – is itt vert tanyát…

 

 

Az utolsó tízezer

 

            A szumátrai Bukit-Lawang rezervátum felvállalta, hogy a veszélyeztetett faj megmentésére erőfeszítéseket tesz. A film figyelemmel kíséri Roma és Cantik – a két fogságban nevelkedett orangután – természetes környezetbe – az őserdőbe szoktatását. A téma analógiát kínál a fogyasztói társadalomban nevelkedett „emberegyedek” önfelfedezésre való visszaszoktatására...

 

 

4.3.1.2.         Ősi roma mesterségek

 

Aranymosók

 

            A XX. század közepéig – egészen pontosan 1978-ig – vannak adatok a Kárpát-medence aranymosóiról. Vajon a XXI. századi életmód milyen létezést tesz lehetővé az elhivatottaknak, a hagyományőrzőknek?

 

 

Lókupecek

 

            Köztudottan a roma családfők státuszszimbólumként működő tevékenység a lótartás- és kereskedés. A férfias megmérettetés, győzelem az alkufolyamat végeredményeként illeti a legjobbakat…

 

 

Medvetáncoltatók

 

            Sarajevo napfényes terein sétálunk. Hirtelen villámként hasít belénk a látvány a gyors ütemben újjá

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Számontartunk
Indulás: 2007-06-15
 
Pontos idő
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Kedvenc dalok
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.