Bemutatkozik: Weisz Ildikó - színésznő
1963. január 21-én születtem Kaposváron. Szüleim munkásemberek, Somogy megyében, Bárdudvarnokon laknak. Egy húgom van, akivel sikerült egy évben születnünk. Amikor férjhez mentem 18 éves voltam, Péter fiam 1982-ben, Nóra lányom 1984-ben született. Az idősebb távközlési technikus, a fiatalabb épp ez év júniusában végzett a Kaposvári Tanítóképző Főiskola francia szakán, és túl van egy sikeres Államvizsgán. Mögöttem van egy jónak indult házasság, s egy rosszul sikerült válás (egy vagyonmegosztás, három gyerek-elhelyezési per), amely egybeesett a 90-es évek hirtelen jött munkanélküliségével. Ettől kezdve mindenféle munkát elvállaltam. Voltam bolti eladó, fuvarszervező, adatrögzítő, raktáros és árurendelő, pizzériában szakácsnő, szállodában kézilány, majd a kaposvári húskombinát dél-keleti üzletkötője.
Ekkor végre jól kerestem. Közben megvolt a vagyonmegosztás, vettem egy családi házat Somogysárdon, s beköltöztem a gyerekekkel. Aztán jött a kényszervállalkozás, amihez semmi kedvem nem volt, így nem csináltam. Majd megtörtént velem egy sor dolog, amire tán egyesek azt mondják- törvénytelen, erkölcstelen, vagy egyszerűen csak becstelen, mégis így volt, és egy napon nem volt sem házam, sem munkám – a családról már ne is beszéljünk. – Ekkor 1997-et írtunk.
Pestre jöttem egy gyerekkel, egy hátizsákkal, kis hittel és nagy akarással. Ennyim maradt. Úgy gondoltam, valami nagyot kell véghezvinnem. Amikor szüleimmel és gyerekeimmel közöltem, hogy színészmesterséget fogok tanulni, és színész leszek, kétségbe estek, hogy elment az eszem, ha 35 évesen ilyesmibe belevágok. Mivel mégis belevágtam, újra jött a ’mindent megcsinálok’ korszak, hogy fizetni tudjam a tandíjamat, és el tudjam tartani a fiamat. Ez nem ment mindig zökkenőmentesen, sőt volt, hogy egyáltalán nem ment. Az iskola és a tanulás sok időmet elvette, így keveset dolgoztam, és keveset is kerestem. Rosszul éltünk. Gyermekem ezt eléggé nehezen viselte, voltak vitáink, mert szerinte a tanulás már az ő dolga, az enyém, hogy eltartsam, és biztosítsam az anyagi feltételeket meg a lakhatást. Sok igazság volt ebben, ezt akkor is tudtam, de ott volt mellette az én igazságom, a tenni akarás, a hit, hogy nagyobb tudással nagyobb célokat érhetünk el; s ha akkor rosszul is ment a sorunk, egyszer talán a tanulás meghozza a gyümölcsét.
Hogy a tudás fája termőre forduljon, három évre volt szükségem. 2000-ben befejeztem tanulmányaimat a FŐNIX Művészeti Műhelyben, melynek vezetője Bicskei Kiss László. Azóta játszom. Legtöbbet a Főnix-ben, valamint a Budapesti Kamaraszínházban, továbbá az Andersen Meseszínházban, aztán a Budaörsi Játékszínben, az Evangélium Színházban. Forgatok a Jóban – Rosszban, Tv sorozatban; önálló irodalmi estekkel lépek fel rendezvényeken. Születésnapi zsúrokon bohócként szórakoztatom a gyerekeket. Már van lakásom, autóm, és rengeteg munkám.
A lehetőségek végtelenek, az időnk viszont véges, ezért gyorsan kell haladni, hogy messzebbre jussunk, persze csak akkor, ha akarunk, és nem érjük be azzal, amink van. Számomra fontos a küzdés és a haladás, nem szeretem a poshadt, állott vizeket. 2006-ban megválasztottak egy országos irodalmi és művészkör elnökévé, ez az AKIOSZ (Alkotó Képzőművészek és Írók Országos Szövetsége). Ez egyrészt jó, mert ad feladatot bőven, másrészt nem, mert nem mindig visz a cél felé. Nagyobb az esély a győzelemre, ha mindenki legalább megpróbálja félretenni önös érdekeit. Én megpróbálom. Hiszem, hogy mások is!
|